A Volvo Cars új generációs, tisztán elektromos járműveinek fejlesztése során a hatótávolságra és a gyors töltésre helyezi a hangsúlyt

A Volvo Cars új generációs, tisztán elektromos járműveinek fejlesztése során a hatótávolságra és a gyors töltésre helyezi a hangsúlyt

A Volvo Cars gyors ütemben halad azon céljának megvalósítása felé, hogy tisztán elektromos autógyártóvá váljon. Ehhez kapcsolódóan a vállalat szorosabban részt vesz az akkumulátorcella-technológia fejlesztésében és gyártásában; a jövőben forgalmazandó akkumulátorai pedig az ügyfelek elvárásaival összhangban hosszabb hatótávolságot és gyorsabb tölthetőséget kínálnak majd.

Ennek érdekében a vállalat tökéletesített lítium-ion akkumulátor-technológiával vértezi fel elektromos járműveinek hamarosan piacra lépő, második generációját, kezdve azzal a szabadidőjárművel, amely elsőként alkalmazza majd az autógyártó vadonatúj, tisztán elektromos technológiai platformját.

Az évtized derekára, a harmadik generációs elektromos járműve piacra lépésével pedig a Volvo Cars még tovább fejleszti a hatótávolságot, az akkumulátorokat pedig teherviselő elemként integrálja a padlólemezbe, ezzel merevítve a jármű vázszerkezetét, és javítja annak üzemi hatásfokát.

A Volvo Cars rövid távon Svédország vezető akkumulátor-specialistájával, a Northvolt vállalattal együttműködve kívánja akár 50%-kal növelni az akkumulátorcellák energiasűrűségét (a jelenleg elérhető akkumulátorokhoz viszonyítva.) Az évtized vége felé a Volvo Cars el kívánja érni az 1000 Wh/liter energiasűrűségi mérföldkövet, és ezzel 1000 kilométeres valós hatótávolsággal felruházni elektromos járműveit.

A várakozások szerint a Volvo Cars az évtized derekára csaknem megfelezi az akkumulátorok töltési idejét, egyrészt a tökéletesített akkumulátor-technológiának, másrészt a szoftverek és gyorstöltő-technológiák folyamatos fejlesztésének köszönhetően.

„Arra törekszünk, hogy a tisztán elektromos Volvo gépkocsik használata folyamatosan egyre több előnnyel járjon ügyfeleink számára.” – mondta Henrik Green, a vállalat műszaki igazgatója. „Akkumulátorcelláink kialakításának és integrálásának leegyszerűsítése révén csökkenthetjük járműveink tömegét és javíthatjuk azok helykínálatát. Ez számottevő előrelépést hozhat az akkumulátorok kapacitása, hatótávolsága és töltési ideje terén.”

Amint a Volvo Cars egyre közelebb kerül kitűzött céljához, a tisztán elektromos autógyártóvá váláshoz, úgy válik mind fontosabbá a fenntarthatóság kérdése. A vállalat az elkövetkező évtized során növelni fogja a járműveibe beépített akkumulátorok energiatároló képességét, ezzel párhuzamosan azonban a gépkocsik szénlábnyomának folyamatos csökkentésére is törekszik.

A Volvo Cars és a Northvolt közötti, tervbe vett együttműködés keretében 100 százalékban megújuló energia felhasználásával fogják gyártani az akkumulátorcellákat; a Volvo Cars arra törekszik, hogy 2025-re egyéb akkumulátor-beszállítóival is elérje ugyanezt.

A Volvo Cars a jövőben határozottan csökkenteni szándékozik akkumulátorainak szénlábnyomát, és ennek égisze alatt hatékonyabban fogja hasznosítani a bennük található, értékes nyersanyagokat. Ahol csak lehetséges, az akkumulátorok újragyártására vagy újrahasznosítására fog törekedni, továbbá vizsgálja az első életciklust követő felhasználás lehetőségeit (pl. energiatárolás.)

Ahol csak lehetséges, az élettartamuk végére ért akkumulátorokat olyan hivatalos újrahasznosító központokban fogják újrahasznosítani, ahol biztosítani tudják a kritikus nyersanyagok körkörös újrahasznosítását – azaz, hogy ezek az anyagok visszakerüljenek az akkumulátor-gyártásba. A Volvo Car csoport és a Northvolt közötti, tervezett együttműködés egyben arra is lehetőséget kínál, hogy az autógyártó hasznosítsa az utóbbi kiépített, működő újrahasznosítási rendszerét.

A Volvo Cars emellett a jövőben is kiemelt figyelmet szentel az akkumulátorok felelősségteljes forrásból történő beszerzésének, és ennek érdekében a jelenleginél is szélesebb körben kívánja alkalmazni a blockchain technológiát. A partnereivel és beszállítóival folytatott, eddiginél is szorosabb együttműködés révén a Volvo Cars még felelősségteljesebbé teheti beszerzési folyamatait.

Már az XC90 utódmodelljénél megjelenik a kétirányú töltés funkció, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók a jármű akkumulátorában tárolt, felesleges energiát visszatöltsék az elektromos hálózatba. Ezt azt jelenti, hogy az elektromos Volvo modellek tulajdonosai energiát szolgáltathatnak a hálózatnak olyankor, amikor az energiaárak és az energia előállításával kapcsolatos CO2-kibocsátások a legmagasabb szinten állnak, majd a csúcsidőn kívüli, kevéssé terhelt, olcsóbb időszakban ismét feltölthetik autójukat.

„Olyan fenntartható, tisztán elektromos járműveket szeretnénk kínálni ügyfeleinknek, amelyek egyszerűbbé és örömtelibbé teszik az életüket.” – mondta Henrik Green, a vállalat műszaki igazgatója. „Az intelligens innováció és a kulcsfontosságú partnerekkel folytatott együttműködés révén pontosan azt nyújthatjuk ügyfeleinknek, amire vágynak: nagyobb hatótávolságot, rövidebb töltési időt, és kedvezőbb költségeket, és ezzel párhuzamosan elősegíthetjük az elektromos mobilitás mind szélesebb körű meghonosítását.”

A Volvo Cars villamosítási terveinek megvalósítása során mindvégig vertikális integrációra törekszik, azaz akkumulátorait, villanymotorjait és az ezek vezérléséhez szükséges szoftvereket stratégiai partnerek bevonásával, házon belül fogja tervezni, fejleszteni és gyártani. A vállalat célja, hogy a teljes akkumulátor beszállítói lánc során minél több szinergiát valósítanak meg, és minél jobban növelhessék a hatékonyságot.

A Volvo Car csoport júniusban jelentette be, hogy szándékában áll a Northvolt vállalattal együttműködve fenntartható akkumulátorokat fejleszteni és gyártani. Ezeket az akkumulátorokat az új generációs, tisztán elektromos Volvo és Polestar gépkocsikban fogják felhasználni; az együttműködés révén hosszú távon biztosíthatók a növekedéshez szükséges, fenntartható akkumulátorok.

A Northvolttal tervezett együttműködés kulcsfontosságú a Volvo Cars azon célkitűzésének megvalósításához, hogy a prémium elektromos járművek piacának vezető szereplőjévé váljon, és 2030-tól kizárólag tisztán elektromos járműveket forgalmazzon. A kooperáció egyben a házon belüli gyártási és fejlesztési kompetencia kibővítésében is fontos szerepet játszik, a vezető technológiai szereplőkkel folytatott együttműködésekkel egyetemben.

Szerkesztői jegyzetek:

  • Az ismertetett funkciók és jellemzők nem biztos, hogy alapfelszerelésként elérhetők. Az ügyfélajánlat pontos részletei országonként eltérőek lehetnek, illetve nem biztos, hogy minden országban (azonnal) elérhetők. Részletes tájékoztatásért forduljon helyi képviselőjéhez.